A divatvilág már a kutyákat is elérte!

Manapság már nem csak a nők számára készítenek divatos, csinos ruhadarabokat: a kutyusok sem maradnak ki a jóból!
A divatvilág már a kutyákat is elérte!

Persze az ebek számára az öltözködés kevésbé szól az esztétikumról, sokkal inkább a praktikumról, azonban mégsem egyértelmű az, hogy ami hasznos, annak csúfnak is kell lennie.

Így aztán ha szemfülesek vagyunk, akkor vagány kutyaruhákra és kutyakabátokra is szert tehetünk, de persze akad jó néhány szempont, amelyet figyelembe kell venni, mielőtt letennénk a voksunk egyik vagy a másik mellett. Hogy pontosan mik is ezek a szempontok, arról mai cikkünkben fogunk részletesebben írni.

Kell-e egyáltalán a kutyának ruha?

Lehetünk akármilyen tapasztalt kutyások, a Kutyabarát Magazin hasznos tanácsai mindenkinek jól jönnek, hiszen az idők változnak, ahogy a kutyatartás szabályai, szokásai is. A tudomány fejlődik, az emberek egyre többet tesznek meg négylábú kedvenceikért, ezért nem árt folyamatosan képben tartani magunkat az újdonságokat illetően.

Például kutyaruhát sem mindig hordtak ez ebek, ellenben a tartásuk annyira sokat változott, hogy akadnak olyan fajták, amelyek valóban igénylik ezt a fajta törődést.

Idesorolhatóak a bent tartott kutyák, akik a meleg szobát hagyják el a sétáért. Persze egy husky esetében ez nem életbevágóan fontos, sőt, egyenesen elhagyható, de vékony, rövidszőrű fajták esetében elengedhetetlen. Így ha agarunk vagy vizslánk van, mindenképp adjunk rá ruhát télvíz idején.

A beteg, idős kutyák is örülnek, ha kaphatnak egy kabátot, az állapotuk fenntartásában és a romlás megelőzésében jelentős szerepet játszik, hogy adunk-e rájuk ruhát vagy sem.

Hogyan válasszunk, mire figyeljünk oda vásárlás során?

Alapvetően három mérettel találkozhatunk, így ezeket tanácsos kiismerni, mielőtt valamelyik mellett letesszük a voksunkat. Sőt, az ideális az, ha fel is tudjuk próbálni a kutyusra a kiszemelt darabot.

Szerencsére erre bőven akad lehetőség, számtalan kutyás bolt tart fenn széles választékot a szóban forgó termékekről, a kutyák ott pedig magától értetődően szívesen látott vendégek.

Persze ha igazán gondosan akarunk eljárni, utánajárunk annak is, hogy az ebünknek akad-e esetleg fajtaspecifikus ruhadarab, hiszen azzal érünk a legtöbbet.

Nem ideális a túl kicsi méret, hiszen akkor nyomni, dörzsölni fog, és ezzel együtt tönkre is teszi a közös sétákat, míg a túl nagy változat sem ideális, hiszen nem fog kellően szigetelni, vagyis a ruhadarab tulajdonképpen értelmét veszti.

Legyünk etikusak!

Talán mondani sem kell, de érdemes kerülni az állati eredetű anyagokat felhasználó darabokat, ahogy a gyanúsan olcsó daraboknál sem árt, ha felmerül bennünk a gyanú: nem túl etikus az a vállalkozás, aki ennyire aprópénzért adja a termékeit. Az alacsonyabb ár ugyanis általában annak köszönhető, hogy kizsákmányolják a varrónőket, fittyet hánynak a környezetvédelemre, sőt, még kacsatollakat és más egyéb állati anyagokat is képesek felhasználni.

Törekedjünk arra, hogy a kutyánknak legalább két darabból álló ruhatára legyen, azt viszont onnan szerezzük be, ahol a gyártó érzi, kutya kötelessége becsületesnek és ökologikusnak lenni!

Kapcsolódó cikkek

A kutyák táplálkozása - Amit tényleg tudnod kell

A kutyák táplálkozása - Amit tényleg tudnod kell

Mindannyian szeretnénk, hogy négylábú barátaink egészségesek és boldogok legyenek. De pontosan mit is jelent ez táplálkozási szempontból?

Mi a teendő, ha a kutyád vesebeteg?

Mi a teendő, ha a kutyád vesebeteg?

Amikor felismered, hogy kutyád vesebetegséggel küzd, számos kérdés és félelem merülhet fel benned.

A divatvilág már a kutyákat is elérte!

A divatvilág már a kutyákat is elérte!

Manapság már nem csak a nők számára készítenek divatos, csinos ruhadarabokat: a kutyusok sem maradnak ki a jóból!