3 csodás, közeli adriai, horvátországi tengerpart

Tervezzük meg időben a horvátországi nyaralást!
3 csodás, közeli adriai, horvátországi tengerpart

Rab zöld szigete

Rabot a legzöldebb horvát szigetnek is nevezik, hiszen a nyugati partját dús vegetáció borítja. Rövid kompozás után érkezünk a szigetre, amelyek gyakran indulnak főszezonban, így csúcsidőben is pár óra várakozás után tengerre szállhatunk. A kikötő kompról nézve még elég hihetetlennek tűnik, hogy egy mediterrán édenkertbe érkeztünk, a sziget part felőli oldala ugyanis leginkább holdbéli tájra emlékeztet.

A csodás mediterrán növényzet azonban a Kamportól délre eső terület természetvédelmi övezetben már kellemes árnyas pihenőhelyekkel kényeztet. Valódi barangolós, biciklizős, miniöblös paradicsomba léphetünk, ahová még az autókat sem engedik be. Pár száz méter séta után azonban csodás élményekben lehet részünk, úgyhogy mindenképp érdemes belevágni ebbe a kalandba.

Krk sziget, a strandparadicsom

Krk szigete a turistáknak épült, így nem igazán lehet unatkozni. Az idő egész nyáron napos, a tenger kellemesen langyos, és egymást érik a szuper jól felszerelt strandok, így passzívan vagy aktívan is nagyszerűen ki lehet kapcsolódni.

A zsúfolt, zajos strandok mellett igazi nyugalom szigete Stara Baska, ami a világtól szinte teljesen elzárt halászfalucska az Ivansko hegy lábánál. Emellett persze számtalan csendes kis öböl vár minket, ha szívesen napoznánk pár órát nyugiban, akkor biztosan találunk icipici öblöcskét a part mentén sétálgatva, ahol két-három törülközőn kívül nem fér el semmi más. A nyugalomra vágyók horvátországi nyaralóhelye Silo, a Krk sziget keleti részén fekvő falu, amely elérhető vitorlással is. A Stipanja-öböl védett a keleti és a déli szelektől, fekvése kifejezetten alkalmassá teszi strandolásra. Silóban van posta és néhány kisebb üzlet, de nincs túl sok vendéglátóhely, ezért ha valaki pezsgő éjszakai életre vágyik, inkább Malinskára érdemes ellátogatnia.

Az extrém sportok szerelmesei sem fognak csalódni. Sőt, aki búvárkodni szeretne, azt Krk városában a Tengeri buborék búvárközpontban magyar nyelvű munkatársaik is várják. Biciklis kirándulásokat tehetünk: a Szigeti transzverz elnevezésű kerékpárút a sziget legérdekesebb és legszebb területein vezet keresztül. Sőt, egy igazi különlegesség is vár minket: valódi jéggel van borított koripálya is van Krk városában, amely igazi hűsítő élmény a nyári melegben.

A sziget déli részén fekszik Horvátország egyik legszebb strandja, a Baska nevű városka partjainál. Közel 30 hivatalos fürdőhely található itt, de leghíresebb a Nagy Strand (más néven Vela Plaza), amely 1999-ben elnyerte az Európai Kék Zászló kitüntetést, és kavicsos-homokos partja 1800 méter hosszan terül el. Lassan mélyülő partja miatt kitűnő választás kisgyermekkel is. Kedvelt fürdőhely Silo is, ahol aprókavicsos part és kis sétával elérhető kellemes, sziklás öblök várják a strandolókat.

Nézze meg autópályadíj-kalkulátor segítségével, Önnek mennyibe kerül majd eljutni a horvátországi nyaralás helyszínére!


Murter, a titkos sziget

Könnyen megközelíthető, de titkos szigeten szeretne nyaralni az Adrián? Ismerje meg a horvát gyöngyszemet, Murtert! A sziget csodaszép, és szerencsére igazi homokos strandja is van: a Murter városánál található a Slanica.

A kicsi, kevésbé látogatott sziget Biograd és Sibenik között található, és szerencsére megközelíteni is könnyű: szinte végig autópályán utazhatunk. A letenyei határtól csak 440 km-t kell idáig vezetni, a szárazföldtől pedig mindössze egy 36 méter széles csatorna választja el. A szigetre egyébként Tisnónál lehet átkelni, méghozzá egy izgalmas mozgóhídon keresztül, amit nyáron mindennap kétszer felhúznak: reggel 9 és 9:30, illetve 17 és 17:30 között a vízi forgalom haladhat itt.

Murter szigetén minden a hajózásról szól: három településén is van hajóskikötő, így közel 1000 hajó horgonyozhat itt egyszerre. A sziget turizmusa is főként erre épül, így a nyaralós főszezon előtt és után, azaz ősszel és tavasszal is bőven van itt élet.

Ha kíváncsi arra, hogyan készültek a hajók több száz évvel ezelőtt, akkor látogasson el egy hajóács műhelyébe – Murteren ugyanis egyedülálló módon, még mindig fából ácsolják a hajókat. Jezerán és Betinán 200-200, Murteren 500 hajó befogadására alkalmas kikötő található, ahol szebbnél-szebb yachtok és vitorlások ringatóznak.

A sziget mintegy 5000 lakosának legfontosabb megélhetési forrása a hajózás és a turizmus mellett az olíva- és fügetermesztés. Ha erre járunk, mindenképpen kóstoljuk meg a helyi ínyencségeket!

A sziget tengerpartja számos eldugott öblöt rejt, ahol akár egymagunkban is strandolhatunk, ha van bennünk egy kis kalandvágy. A sziget déli oldalán ugyanis több olyan öböl rejtőzik, amit csak gyalogosan vagy hajóval lehet megközelíteni. Az ilyen partokon természetesen nagyon kevesen vannak, viszont ezzel együtt figyelni kell arra, hogy ivóvizet és ennivalót eleget vigyünk magunkkal.

Ha a kiépült strandokat vonzóbbnak találjuk, akkor Murter érdemes felkeresni a sziget északnyugati felén fekvő Slanicát. A víz lassan mélyül, és finom homokos parton napozhatunk. A strand jól felszerelt: kávézó, étterem, fagyizó, bérelhető napágyak és zuhany is várja a turistákat. Érdemes a többi város strandját is felkeresni, hiszen valamennyi ingyenesen használható.

Kapcsolódó cikkek

Öt író, aki sokat tanított nekünk az igaz szeretetről és elfogadásról.

Öt író, aki sokat tanított nekünk az igaz szeretetről és elfogadásról

A meséknek és a könyveknek különös fontossága, szerepe van az életünkben. Hatnak ránk, tanítanak bennünket. Többek között az elfogadásról és a szeretetről is sokat tanulhatunk.

Téli szépségápolási tippek.

Téli szépségápolási kisokos

Minden évszakban nagyon fontos a bőrápolás, de télen még fokozottabban szükséges a bőrünkre ügyelni. A cikkben a téli bőrápoláshoz adunk tippeket.

A tökéletes Instagram profil titka.

A tökéletes Instagram profil titka

Az Instagram profil készítéséhez adunk tippeket, merthogy egy igazán jó profil elkészítéséhez nem árt egy-két ötlet, egy-két hasznos tanács.