Így ismerd fel időben a petefészek cisztát!
Hogyan lehet azonosítani?
A petefészek cisztát a nőgyógyász egy rutinvizsgálat során tudja kimutatni. A kezdeti diagnózis igazolása érdekében transzvaginális ultrahangot kell végezni, a ciszta méretének, alakjának, pontos helyének és tartalmának felmérése érdekében. Egyes nőgyógyászok terhességi tesztet is alkalmaznak, hogy kizárják az esetleges terhesség lehetőségét. Hormonszint (ösztrogén, progeszteron, LH, FSH) és tumormarkerek tesztelése is javasolt, a CA-125 általában emelkedett petefészekrák esetén. E vizsgálatok közül az utolsót elsősorban a 35 év feletti nőknél érdemes elvégezni, akiknek a családjában előfordult petefészekrák, illetve akiknél az ultrahangos vizsgálat szilárd cisztát mutat. A ciszták általában a női reproduktív (menstruációs) időszakban fordulnak elő. Növekedhetnek a petefészek belsejében, annak falában vagy lehetnek exofitikusak, azaz kívülnövők is. Lehetnek egyedüliek vagy többszörösek is. Ha sok van, és ráadásul mindkét petefészekben találhatók, megakadályozhatják a normális petesejtek érését, ami meddőséget okozhat. Éppen ezért fontos a petefészek ciszta felszívódásának elősegítése, amely témában kezelőorvosunktól kérhetünk megfelelő tanácsot.
Petefészek ciszták – tünetek
A petefészek ciszta általában nem okoz semmilyen tünetet, gyakran egy utólagos ultrahang véletlen lelete. Csak akkor idéz elő kórisméket, ha nagy méretet ér el, vagy összenyomja a környező szöveteket. Ezek lehetnek: alhasi fájdalom, hólyagra gyakorolt nyomásérzés, cikluszavarok és/vagy intermenstruációs vérzés, vagy ciszta repedés és tartalom kiszivárgása esetén a hasüregbe, megjelenhetnek az „akut has” tünetei. Az ultrahangos vizsgálat során talált ciszta rosszabb prognózisra utaló jellemzői a következők: a ciszta falának túlzott vastagsága, a falszerkezet egyenetlensége, szilárd elváltozások jelenléte, sok üreg jelenléte a cisztában, fokozott erezettség. Egyelőre nem sikerült meghatározni a ciszták kialakulásának egyértelmű okait. Egyes nőgyógyászok a nemi szervek kezeletlen gyulladását vagy genetikai tényezőket említik ennek okaként. A legtöbben azonban a hormonális zavarok hipotézisére hajlanak.
