Miért jobb kapcsolatban élni, mint szinglinek lenni?

Már mindenki hallotta a mondást, miszerint “zsák a foltját”, vagy “majd úgyis megtalálod az igazit”. Ám ezekben a jóindulatú kijelentésekben is ott rejtőzik az ítélet, hogy valami mégsincs rendben velünk, ha egyedül vagyunk.
Miért jobb kapcsolatban élni, mint szinglinek lenni?

A társadalmunk még mindig óriási hangsúlyt fektet a romantikus kapcsolatokra, a szexre és a szerelemre. Senki nem kérdezi meg, miért vagy kapcsolatban, azt annál inkább, miért is élsz egyedül?

Laura például már 16 évesen érezte a nyomást, hogy kapcsolatba kerüljön, hiszen a legtöbb barátnője mindig a barátjával kettesben mutatkozott. Az ő életében azonban a mai napig nincs férfi, pedig időközben kijárta az iskolát, más városba költözött, és ma már 24 éves.

A fiatal nő elmondja: egyelőre még belefér a keresgélés, de egyre inkább érzi a nyomást, hogy a 20-as évei végére meg kellene állapodnia. Az édesanyja is egyre inkább aggódik, mi lesz, ha a lánya pár nélkül marad.

Laura Tinder-randikra jár, itt viszont ritkán kerül sor második találkozásra: “Túl sok mindennek kéne mindkét fél részéről stimmelnie, és én nehezen kötök kompromisszumot” - mondja.

A német újságíró, Gunda Windmüller “Nő, egyedülálló, boldog - nem keresek senkit” című könyvében arról ír, hogy más szemmel kéne tekintenünk a szinglikre. Kritizálja, mekkora a nyomás a fiatal nőkön, hogy párt találjanak.

“Olyan, mintha egy nő nem is lehetne boldog férfiak nélkül, mintha a barátok, a család, a szakmai elismerés nem is számítana. A gyerekvállalással kapcsolatosan is gyakran úgy viselkedünk, mintha az élet kihagyhatatlan része lenne” - mondja.

“Az emberek elfelejtik, hogy egy kapcsolatban is lehet rosszul érezni magunkat, és a szinglik gyakran jobb kapcsolatokat ápolnak a barátaikkal, a családjukkal. Ideje lenne belátnunk, hogy szingliként és családban élni is normális. Akkor végre új perspektívában láthatnánk ezt a témát” - teszi hozzá Laura.

Kapcsolódó cikkek

Növeld gyermeked önbecsülését 13 egyszerű lépéssel - Hogyan nevelj egészséges önbizalmú, boldog gyermeket?

Növeld gyermeked önbecsülését 13 egyszerű lépéssel

A szülő feladata az, hogy növelje a gyermeke önbecsülését. Ezt akár 13 egyszerű lépéssel is megteheted.

A tökéletes család csupán mítosz

A tökéletes család - csupán mítosz

A látszat ellenére nem létezik tökéletes család.